A kötődő nevelés nem természetes - mindenkinek. Pedig a kötődő nevelés nem más, mint a természet győzelme a modern társadalmi elvárásokkal szemben. Ez egy nevelési forma, egy gondolkodásmód.
Sok szülő, aki a kötődő nevelés gondolatmenetén kezeli a hétköznapi helyzeteket, hordozza a gyermekét vagy gyermekeit, a lehető legtovább biztosítja a szoptatás lehetőségét, együtt alszik a babájával és még egy sok eszközt alkalmazhat, ami segíti a kötődés kialakulását. De nem feltétlenül kell ezeket használni ahhoz, hogy képesek legyünk a kötődő nevelés gondolkodásmódját elsajátítani.
Azt mondják, ha sír egy csecsemő szoptatás közben, akár a cicin, hogy csak hisztizik. Ha már eleget evett a mérleg szerint, tiszta a pelenkája és kialudta magát, akkor semmi oka a sírásra. Így nem is kell foglalkozni vele.
Valójában azonban egy felnőttel is előfordul, hogy baja van. Csak úgy.
Arról nem is beszélve, hogy ezer oka is lehet annak, ha valaki rossz kedvű, nyűgös. És nem is tudhatunk róla.
Miért sír a baba, ha épp cicin van? Mit tegyünk? Szoptassuk meg akárhányszor kéri! Vegyük ölbe minél többször! Ne várjuk meg, hogy sírásig fajuljon a kommunikációja. Ne gondoljuk azt, hogy nem lehet komoly baja.
Egy csecsemő természetes igénye, hogy testközelben akar maradni, egész nap cicizni akar. Ha ettől megfosztjuk, az már egy ok arra, hogy sírjon.
Hogyan találjuk meg azt az érzést, amikor összehangoltan, harmóniában tudunk a gyermekünkkel együttzengeni? Kövessük a babánkat. Hallgassunk rá. Higgyük el, hogy amikor kér, okkal kéri, amikor valamire vágyik, az neki létszükséglet. Bízzunk benne, hogy ő jobban tudja. Higyjük el, hogy a babánk is ugyanolyan értelmes emberi lény, mint akármelyikünk.
Sok sok ölelést és boldog mosolyokat kívánok nektek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése