Oldalak

2014-03-10

A tejpép RULEZ :)

Nos, egy kis babatáplálás.

Több, mint egy éve ismerkedtem meg a tejpépekkel. Sok fajtája van, több gyártótól. Valójában a gyártó és a márka mindegy is. A lényeg, hogy hypoallergén tápszerről beszélünk. Az orvos felírhatja, patikában lehet megvásárolni.
A boltok polcain fellelhető, szintén 4 hónapos kortól adható, tejpépeket nem ajánlom, csak erős gyomrú babáknak!

Hány féleképpen lehet felhasználni a tejpépet? Mi kezdtük a kicsit híg formával. Mert a babókám bizony refluxos volt, így a védőnő tanácsára a "sűrítés" célját szolgálta. Segített, hogy a tejcsi ne folyjon vissza olyan könnyen.

(Így történt, hogy a fiam 4 hónaposan kanalat kapott a kezébe. Egy éves korára már gond nélkül evett villával, mostanra már a levest is megeszi kanállal. Ez elég nagy előny, az igény szerinti hozzátáplálás egyik áldásos hatása, hogy kevesebbet kell takarítani, ha az időtartamot tekintjük.)


A következő a sűrített pép forma. Ezt már tényleg nagyon ügyesen lehet egyedül is kanalazni. Mivel hamar feladta a fiam a pépesített ételformákat, belecsempésztem a tápszerbe. Úgymond kicsit feljavítva azt. :)

Most pedig kekszet mártogatunk bele. És még mindig imádjuk! :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése