Sokan azt gondolják, hogy valami alapzörejnek állandóan kell lenni a baba körül, különben megszokja a csendet. Esetleg nem is tud majd zajban aludni. Ez nem igaz.
A saját fiam élő példa arra, hogy az ablak alatt fellőtt tűzijáték, a dagasztógép, az utcazaj, a kiabálás, semmi nincs, ami felébreszthetné, amikor a hordozóban alszik. Simán alszik két óra hosszát a hátamon, amíg nagybevásárolok, repülővel landolunk, leszállunk, bárhol utazunk, sétálunk. Pedig mindig csendben alszik itthon. Mindig is csendben aludt.
Ügyeltem, hogy csend legyen főleg akkor, amikor elalszik.
Nem azért alszik jól, mert hozzászoktattam a zajhoz. Hanem azért, mert megtanult békésen, nyugodtan, mélyen elaludni csecsemőkorában.
De miért is baj, ha szereti valaki a csendet? Én kifejezetten értékelem, amikor akár egy órán át csend van, nem szól hozzám senki. Magam lehetek a gondolataimmal.
Tanulmányok bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akiknek állandóan be van kapcsolva a tévé, rádió, porszívó, stb. később, akár iskolás korban komoly összpontosítási zavarokkal küzdenek. Hiszen hozzá vannak szokva, hogy valami zaj mindig van. Így, amikor a tanár beszél, képtelenek figyelni. Monoton zúgássá alakul át számukra az egész előadás, pont úgy, mint a tévében hallott műsor otthon. Míg azonban a tanár által elmondottak nem kerülnek be a tudatalattiba, a tévéből érkező fények, villogások, kiegészítő hanghatások ingerlik az agyat, ami reagál ezekre.
Ezt csak érdekességként osztottam meg. Mindenki a saját belátása szerint tévézteti a gyerekét. Csak az nem fair, amikor később a gyereket hibáztatjuk egy sor dologért, amiket korábban mi magunk csináltunk rosszul vagy felelőtlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése