Úgy gondolom, egész életemben mindig tudtam, mi jó nekem. Mi az, ami előrevisz, mi az, ami a hasznomat szolgálja. Azzal kemény volt megküzdeni, hogy hogyan toljam el magamtól mindazt, ami viszont csak visszahúz. Hiszek a folyamatos, örökké tartó fejlődésben és tanulásban.
Amikor gyerekként diplomáciát akartam tanulni, mindenki gúnyolódott. Amikor Kül- és Biztonságpolitika szakra jártam, többen kinevettek. Később, amikor az ENSZ-nek kezdtem dolgozni, megmosolyogtak.
Amikor Kongóban dolgoztam, már nem nevettek.
Egész életemben sorban álltak az emberek, hogy megkérdőjelezzék vagy megkritizálják a döntéseimet.
Amikor gyereket szültem, amikor szoptattam, amikor nem szoptattam. Amikor hordoztam, amikor nem hordoztam. Amikor odafigyeltem rá, amikor babusgattam. Akkor is, amikor órákig türelmesen magyaráztam neki a kérdéseire a lehetséges válaszokat.
Amikor 2,5 évesen leírta az első szót, amikor a Naprendszerről mesélt folyékony magyarsággal, nyelvtani hiba nélkül, vagy épp angolul csevegett el a szomszéddal. Pedig akkor már nem volt mit megkérdőjelezni.
Most a második babánkat várjuk, és ismét sorakoznak a kétkedők. Miért nem szülök Magyarországon, miért nem akarunk különszobát az újszülöttnek, miért akarunk ismét előrébb lépni, minek nekünk jobb élet. (erről tudnék még puffogni)
Én szeretnélek megkérdezni, ha te is a kétkedők és ítélkezők közül léptél éppen ki, hogy elolvasd ezt a szösszenetet: Nincs neked saját életed? Nincs neked egy tükör otthon a falon, amibe belenézhetnél?
Foglalkozz kérlek azzal, ami rád tartozik, amiért te vagy a felelős, és bízz abban, hogy nem vagyok teljesen eszement.
Bízz abban, hogy nem vagyok felelőtlen.
Nézz rám. Listázd gyorsan végig, mi mindent tettem le az asztalra az életben. Mi mindent értem el. Aztán tedd mellé a férjem listáját is.
Gondolod, hogy a rebegő szempillámért pottyant minden az ölembe?
Vagy a férjem csinos ingei hozták a varázst?
Nem. Bizony nem. Bízz bennünk. Hidd el, hogy pontosan tudjuk, mi a jó nekünk. Eddig is tudtuk, és ez a képességünk nem foszlott köddé.
Miért nem tudunk bízni egymásban? Főleg akkor, amikor a döntéseink nincsenek hatással senki másra, csak ránk. Miért nem bíznak bennünk mások? Miért nem bízunk másokban? Az, hogy miért és hogyan követ el mások hibákat, miért olyan fontos az életünkben, és miért nem inkább azt nézzük, hogy mit csinálnak jól, és mit csinálhatnánk mi jobban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése