Anya

Mellettem szuszog a gyermekem. Azon töprengek, hogy vajon mitől olyan különleges ez. Néhány éve ilyenkor egy íróasztal mögött melóztam. Az volt az életem. Ma pedig az, hogy kiszolgálom, segítem, bátorítom, szeretem ezt a csöppséget.

Minden szavára ugrok szivesen. Vajon jó ez? Vajon ez kell?


A minap már harmadjára ugrottam fel vacsora közben, és még egy falatot sem ettem. Valamit mindig kért a kisfiam. És szó nélkül szaladtam érte.

Elgondolkodtam rajta, hogy mit is csinálok, ugrálok itt, mint egy gyógyegér.

De aztán eltöprengtem ezen.

Rájöttem, hogy ezt én akarom.

Mindenben segíteni akarom és kiszolgálni, egészen addig, míg élek. Ki akarom szolgálni, teljesíteni minden kérését, mert így képes lesz megtanulni elfogadni, kapni. Képes lesz adni. Gyengédséget és törődést, szeretet és gondoskodást mintáz neki. És persze olyan jól esik adni. Majd pedig, amikor mondja: köszönöm anya és megsimogatja a kezemet...

Ennek a gyermeknek mindig lesz egy oltalmazó ölelés, ahova jöhet, egy anya, aki mindig megsüti a kedvenc sütijét. Egy hely, ahol sírhat. Egy ember, akit azonnal hívhat, ha nagy öröm éri. Mindig mindig ott leszek, kitárt karral. Itt fogom várni. Majd ő éli az életét, míg én várok rá a lelkemben, vigyázban állva, készenlétben. Amíg én élek, addig ennek a gyermeknek mindig lesz otthona.

És mi lesz utánna?

Ha már én nem vagyok?

Akkor képes lesz megteremteni magának a menedékét azzal a sok sok eszközzel, amivel megrakom a zsebét az évek során.
A szeretettel, ami mindig túlcsorul a szívében.
Az elfogadással és megértéssel.
Az önzetlenséggel és a gyengédséggel.
Talál majd társat magának, aki öleli, mert képes lesz adni és kapni.

Mert a szeretet nyelvén tanulja az életet.

Hát ezt tudja adni egy anya.