Vagy a jelbeszéd nem számít?
A fiunk 8 hónapos körül volt, amikor a férjem áthelyezése miatt átköltöztettek bennünket egy másik országba. Édes anyanyelvünket otthon hagyva, idegen környezetbe kerültünk.
Mivel a fiú addigra már járt közösségbe, imádott úszni, úgy gondoltuk, hogy itt is folytatni fogjuk a csoportfoglalkozásokat. A helyiek azonban sajnos nem beszélnek magyarul, bár találkoztam olyannal, aki látott már magyart.
Édesanyám hívta fel a figyelmemet egyik látogatása során arra, hogy a fiú bizonytalan, nem érti, hogy mit beszélnek körülötte, és úgy tűnik, hogy emiatt visszahúzódóbb társaságban. Nyilván anyanyelvi közegben nem tudtam lemérni, hogy mennyire távolságtartó, így elkezdtem erre odafigyelni.
Ekkorra a kicsinek már közel 20 jel volt a tarsolyában, amiről nem igazán vettem korábban tudomást. Persze, értettem őket, de nem gondoltam, hogy fontosak. Úgy tekintettem rájuk, mint a kommunikáció első foka, hiszen még nem beszélt.
Azt gondoltam, hogy elég annyi, hogy beszélek hozzá angolul, illetve idegennyelvi környezetben van szinte minden nap, és így majd idővel megtanul két nyelven beszélni. Ezt a hozzáállást láttam kétnyelvű gyerekeknél korábban is. Sőt, sok anyukát ismerek, akik az általuk valamennyire ismert idegennyelvet használják a baba fejlesztésében, tanítgatják a kicsit.
Ezzel én is próbálkoztam, de tényleg nem gondoltam, hogy ez gátlásokat okoz majd a fiúban.
Megfigyeltem, hogy ekkor ő már mindent értett magyarul. Nem csak a hozd ide, vidd oda kéréseknek tett eleget, hanem összetett történeteket is megértett. Ekkor volt 9-10 hónapos, és ekkor ő már stabilan járt, így még több felfedezni valót találtunk.
A csoportfoglalkozások alatt mindvégig magyarul ismételtem neki a feladatokat, a dalokat, a vicceket, a meséket. Így egy kicsit nagyobb biztonságban érezte már magát.
Minden jelet megtanultam, amit használt, és minden új felfedezett csodának adtunk egy újabb kézjelet. Elsők között szerepelt a repülőgép, a bulldozer légkalapácsa és egyéb hasonlóan fontos, hétköznapi tárgyak.
Olyan ügyesen jelelt a fiú, hogy már minden gondolatát ki tudta fejezni egy éves korára szavak nélkül.
Januárban beiratkoztunk egy babajel tanfolyamra, hogy valahogy mégis egy kis keretet adjunk ennek a tanulási folyamatnak.
Februárban a fiú megkapta az 50 jelről szóló oklevelet, valójában azonban ekkor már 65 jelet használt megbízhatóan.
És ekkor kezdődött az igazi fejlődés a nyelvtanulásban.
Angolul tanultuk a szavakat, amelyekhez az új jeleket kapcsoltuk. Odafigyeltem, hogy mindig legyen olyan könyvünk otthon, ami lefedi az éppen tanult témakört. Így egyre rendszeresebben jártunk a könyvtárba.
Eleinte csak magyarul mondtam a szavakat a jelek mellé, és időközben már néhány hangutánzó szót is elkezdett mondogatni a fiú. Ekkor volt 15 hónapos. Február végén már kerek egész mondatokban mesélte el, hogy láttunk katicát, rászállt az ujjára, majd elrepült haza az anyukájához aludni és vacsorázni. Vagy, hogy anyának nincs pelenkája, de neki van, és ki kellene cserélni. És esténként pedig mindent elmesélt apának.
Nekem ez egy ugyanolyan hosszú tanulási folyamat. Ugyanúgy meg kell tanulnom a jeleket, a mondókákat, a dalokat. Minden percét élvezem.
Most, 17 hónapos a fiú, és ott tartunk, hogy a 75 jelről kap oklevelet, kb 80 jelet használ, de már elkezdett beszélni, így a jelelés kissé visszaszorult.
Azonban elkezdtem a jelekhez csatolni az angol szót, és úgy beszélni hozzá angolul, hogy közben mutogattam bőszen. Így olvasunk mesekönyvet. Kérem, hogy mutassa meg, hol van a cica, mit csinál az autó, stb.
Angolul mondom, mutatom mellé a jelet, amit már pontosan ismer.
Két napja kipróbáltam, hogy csak angolul mondom, és minden szót értett, helyesen mutatott mindent - jelek nélkül.
Közben pedig elhangzottak az első szavak is. A legelső szó, amit kimondott rögtön kétszótagú volt, és angolul mondta, pedig magyarul is érti. És még jelet sem tanultunk hozzá.
Azóta pedig naponta mond egy-egy újabb szót. Felváltva magyarul, angolul. Van, pedig amit mindkét nyelven, egymás után elsorol.
Úgy érzem, hogy a babajel egy híd, ami könnyedén összeköti a nyelveket, egy beépített kis szótár program, ami segít a fiúnak eligazodni.
Ráadásul nem kell üvöltöznöm neki tömegben vagy az utcán, elég, ha látjuk egymást, és meg tudunk beszélni sok mindent.
Kipróbáltam, és a fiú akkor is remekül boldogul, ha németül vagy spanyolul beszélek hozzá, ha közben jelelek is. Így nagyon könnyű lesz bevezetni egy harmadik, negyedik nyelvet.
A jelelés nem csupán ebben segít azonban. Az is fantasztikus, hogy nincs feszültség köztünk, mert esetleg én nem értem, hogy mit kér, mit akar vagy milyen mondanivalója van. Sokkal letisztultabb a kapcsolatunk, és sokkal jobban ismerem őt, hiszen egészen pici korától képes volt megosztani a gondolatait velem.
A fiunk 8 hónapos körül volt, amikor a férjem áthelyezése miatt átköltöztettek bennünket egy másik országba. Édes anyanyelvünket otthon hagyva, idegen környezetbe kerültünk.
Mivel a fiú addigra már járt közösségbe, imádott úszni, úgy gondoltuk, hogy itt is folytatni fogjuk a csoportfoglalkozásokat. A helyiek azonban sajnos nem beszélnek magyarul, bár találkoztam olyannal, aki látott már magyart.
Édesanyám hívta fel a figyelmemet egyik látogatása során arra, hogy a fiú bizonytalan, nem érti, hogy mit beszélnek körülötte, és úgy tűnik, hogy emiatt visszahúzódóbb társaságban. Nyilván anyanyelvi közegben nem tudtam lemérni, hogy mennyire távolságtartó, így elkezdtem erre odafigyelni.
Ekkorra a kicsinek már közel 20 jel volt a tarsolyában, amiről nem igazán vettem korábban tudomást. Persze, értettem őket, de nem gondoltam, hogy fontosak. Úgy tekintettem rájuk, mint a kommunikáció első foka, hiszen még nem beszélt.
Azt gondoltam, hogy elég annyi, hogy beszélek hozzá angolul, illetve idegennyelvi környezetben van szinte minden nap, és így majd idővel megtanul két nyelven beszélni. Ezt a hozzáállást láttam kétnyelvű gyerekeknél korábban is. Sőt, sok anyukát ismerek, akik az általuk valamennyire ismert idegennyelvet használják a baba fejlesztésében, tanítgatják a kicsit.
Ezzel én is próbálkoztam, de tényleg nem gondoltam, hogy ez gátlásokat okoz majd a fiúban.
Megfigyeltem, hogy ekkor ő már mindent értett magyarul. Nem csak a hozd ide, vidd oda kéréseknek tett eleget, hanem összetett történeteket is megértett. Ekkor volt 9-10 hónapos, és ekkor ő már stabilan járt, így még több felfedezni valót találtunk.
A csoportfoglalkozások alatt mindvégig magyarul ismételtem neki a feladatokat, a dalokat, a vicceket, a meséket. Így egy kicsit nagyobb biztonságban érezte már magát.
Minden jelet megtanultam, amit használt, és minden új felfedezett csodának adtunk egy újabb kézjelet. Elsők között szerepelt a repülőgép, a bulldozer légkalapácsa és egyéb hasonlóan fontos, hétköznapi tárgyak.
Olyan ügyesen jelelt a fiú, hogy már minden gondolatát ki tudta fejezni egy éves korára szavak nélkül.
Januárban beiratkoztunk egy babajel tanfolyamra, hogy valahogy mégis egy kis keretet adjunk ennek a tanulási folyamatnak.
Februárban a fiú megkapta az 50 jelről szóló oklevelet, valójában azonban ekkor már 65 jelet használt megbízhatóan.
És ekkor kezdődött az igazi fejlődés a nyelvtanulásban.
Angolul tanultuk a szavakat, amelyekhez az új jeleket kapcsoltuk. Odafigyeltem, hogy mindig legyen olyan könyvünk otthon, ami lefedi az éppen tanult témakört. Így egyre rendszeresebben jártunk a könyvtárba.
Eleinte csak magyarul mondtam a szavakat a jelek mellé, és időközben már néhány hangutánzó szót is elkezdett mondogatni a fiú. Ekkor volt 15 hónapos. Február végén már kerek egész mondatokban mesélte el, hogy láttunk katicát, rászállt az ujjára, majd elrepült haza az anyukájához aludni és vacsorázni. Vagy, hogy anyának nincs pelenkája, de neki van, és ki kellene cserélni. És esténként pedig mindent elmesélt apának.
Nekem ez egy ugyanolyan hosszú tanulási folyamat. Ugyanúgy meg kell tanulnom a jeleket, a mondókákat, a dalokat. Minden percét élvezem.
Most, 17 hónapos a fiú, és ott tartunk, hogy a 75 jelről kap oklevelet, kb 80 jelet használ, de már elkezdett beszélni, így a jelelés kissé visszaszorult.
Azonban elkezdtem a jelekhez csatolni az angol szót, és úgy beszélni hozzá angolul, hogy közben mutogattam bőszen. Így olvasunk mesekönyvet. Kérem, hogy mutassa meg, hol van a cica, mit csinál az autó, stb.
Angolul mondom, mutatom mellé a jelet, amit már pontosan ismer.
Két napja kipróbáltam, hogy csak angolul mondom, és minden szót értett, helyesen mutatott mindent - jelek nélkül.
Közben pedig elhangzottak az első szavak is. A legelső szó, amit kimondott rögtön kétszótagú volt, és angolul mondta, pedig magyarul is érti. És még jelet sem tanultunk hozzá.
Azóta pedig naponta mond egy-egy újabb szót. Felváltva magyarul, angolul. Van, pedig amit mindkét nyelven, egymás után elsorol.
Úgy érzem, hogy a babajel egy híd, ami könnyedén összeköti a nyelveket, egy beépített kis szótár program, ami segít a fiúnak eligazodni.
Ráadásul nem kell üvöltöznöm neki tömegben vagy az utcán, elég, ha látjuk egymást, és meg tudunk beszélni sok mindent.
Kipróbáltam, és a fiú akkor is remekül boldogul, ha németül vagy spanyolul beszélek hozzá, ha közben jelelek is. Így nagyon könnyű lesz bevezetni egy harmadik, negyedik nyelvet.
A jelelés nem csupán ebben segít azonban. Az is fantasztikus, hogy nincs feszültség köztünk, mert esetleg én nem értem, hogy mit kér, mit akar vagy milyen mondanivalója van. Sokkal letisztultabb a kapcsolatunk, és sokkal jobban ismerem őt, hiszen egészen pici korától képes volt megosztani a gondolatait velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése