Ma a buszon ültem a 14 hónapos kisfiammal. Ő nézelődött, néha az ölembe bújt, néha piszéztünk, néha brümmögött az autóknak, amik elhaladtak mellettünk, vagy integetett az autók ablakán kilihegő kiskutyáknak üvöltve, hogy woofwoof - vauvau, Nyanya, woofwoof-vauvau!!!
A minap megkérdezték tőlem, hogyan tudnám tömören elmagyarázni, mi a különbség egy 'hagyományosan' nevelt gyermek és egy kötődve nevelt között. Mitől lenne más? Egyik anyuka sem szereti jobban vagy kevésbé a gyermekét. Ezen töprengtem, hogyan is tudnám ezt elmondani. Úgy megmagyarázni, hogy senkit se bántsak meg.
Felszállt egy anyuka, babakocsiban tolta a kislányát. A fiamtól idősebb lehetett a leányzó, olyan két éves körüli. Anya leült, baba a kocsiban. Eltelt két perc, és a kicsi elkezdett nyűglödni. Nyújtotta a kezét az anyukája felé, hogy vegye fel. Az anyja rászólt, hogy maradjon nyugton, mindjárt leszállnak. A kislánynak melege volt, elkezdett levetkőzni, már a cipőjét is kicsatolta, amikor is a telefonáló anyuka észrevette, és megszidta. Csak azt hallottam, hogy "mit csinálsz? hagyd abba!". A kislány már sírdogált. Anya mérges lett, már felemlete a hangját: STOP IT! (Hagyd abba!).
A kisfiam rámnézett, odadugta a fejét a mellkasomhoz. Mutatta a kislányt, az anyukát, és babajellel kérdezte, hogy "miért?". Gondolom, ő is értette, hogy mi volt a kislány ártatlan kérése, és nem értette, hogy az anyukája miért mérges rá ezért. Hiszen ő csak oda szeretett volna bújni. Elmagyaráztam a fiúnak, hogy az anyuka nagyon szereti a kisbabáját, és most mérges, de nem a kislányra. És mindjárt le fognak szállni, és majd akkor felveszi az ölébe, és biztosan jól megpuszilgatja.
Leszálltak.
A kisfiam az ölemben állva nézett utánuk, integetett nekik. Majd hamarosan mi is leszálltunk. A hátamra tettem a hordozóba, mert nagyon bújós kedve volt. Körbevette a mamakabátom, bebújt a melegbe, úgy sétáltunk a hideg folyóparton. Énekeltünk, majd megnéztük a kacsákat. Szórakozottan játszott a hajammal, én pedig beleremegtem a boldogságba, a hálába, hogy ilyen csodás gyermekem van.
Akkor megdermedtem. Hát ez az. Ez. Pont ez, ami most történt. Ez a különbség.
A minap megkérdezték tőlem, hogyan tudnám tömören elmagyarázni, mi a különbség egy 'hagyományosan' nevelt gyermek és egy kötődve nevelt között. Mitől lenne más? Egyik anyuka sem szereti jobban vagy kevésbé a gyermekét. Ezen töprengtem, hogyan is tudnám ezt elmondani. Úgy megmagyarázni, hogy senkit se bántsak meg.
Felszállt egy anyuka, babakocsiban tolta a kislányát. A fiamtól idősebb lehetett a leányzó, olyan két éves körüli. Anya leült, baba a kocsiban. Eltelt két perc, és a kicsi elkezdett nyűglödni. Nyújtotta a kezét az anyukája felé, hogy vegye fel. Az anyja rászólt, hogy maradjon nyugton, mindjárt leszállnak. A kislánynak melege volt, elkezdett levetkőzni, már a cipőjét is kicsatolta, amikor is a telefonáló anyuka észrevette, és megszidta. Csak azt hallottam, hogy "mit csinálsz? hagyd abba!". A kislány már sírdogált. Anya mérges lett, már felemlete a hangját: STOP IT! (Hagyd abba!).
A kisfiam rámnézett, odadugta a fejét a mellkasomhoz. Mutatta a kislányt, az anyukát, és babajellel kérdezte, hogy "miért?". Gondolom, ő is értette, hogy mi volt a kislány ártatlan kérése, és nem értette, hogy az anyukája miért mérges rá ezért. Hiszen ő csak oda szeretett volna bújni. Elmagyaráztam a fiúnak, hogy az anyuka nagyon szereti a kisbabáját, és most mérges, de nem a kislányra. És mindjárt le fognak szállni, és majd akkor felveszi az ölébe, és biztosan jól megpuszilgatja.
Leszálltak.
A kisfiam az ölemben állva nézett utánuk, integetett nekik. Majd hamarosan mi is leszálltunk. A hátamra tettem a hordozóba, mert nagyon bújós kedve volt. Körbevette a mamakabátom, bebújt a melegbe, úgy sétáltunk a hideg folyóparton. Énekeltünk, majd megnéztük a kacsákat. Szórakozottan játszott a hajammal, én pedig beleremegtem a boldogságba, a hálába, hogy ilyen csodás gyermekem van.
Akkor megdermedtem. Hát ez az. Ez. Pont ez, ami most történt. Ez a különbség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése