Néhány gondolat a hisztiről

Sokan elfogadják azt a nevelési elvet, hogy pozitív visszajelzéssel biztassuk a kicsit, a "rossz" viselkedést pedig kezeljük közömbösen. Ne vegyünk róla tudomást. Ez rendben is van, de érteni kell ehhez, hogy mi számít jó és mi rossz viselkedésnek. Meg kell azt is értenünk, hogy a gyermekünk nem úgy születik, hogy van egy bizonyos viselkedése. Van bizonyos szintig fejlett személyisége, de annak fejlődése már a mi feladatunk. Mi vagyunk a viselkedésminta a gyermeknek, és mindenki, akit lát, akit érdekesnek talál. Néhány perc alatt képes valamit ellesni. Azt gondolnánk, hogy csak egyszer látott minket ezt vagy azt csinálni. Egy bagatell példa: szeretek törökülésben ülni a széken, vagy felhúzott lábbal. Nagyon igyekszek, hogy ne lássa a fiú, sőt, nem is teszem, ha ott van. Néha azonban azon kapom magam, hogy az egyik lábam már fent is van. Nem régen elkezdtem tanítani a kicsit, hogy hogyan kell széken ülni. Az első próbálkozása az volt, hogy felmászott, majd feltérdepelt, és ráült a lábaira. Hát ez van...most tényleg nagyon igyekszek jó példát mutatni. Ennél azonban sokkal rosszabb dolgokat is megtanul a kicsi, mert  ő nem válogat. Nem tudja, hogy mi a jó, mi a rossz. Minket és a környezetét másolva tanul, így akármit csinál a gyerek, először el kell gondolkodnunk, hogy vajon nekünk kellene-e változtatni valamin.

A hiszti is ilyen. Te hogyan szoktad levezetni a stresszt? Én elsírom magam, amikor betelik a pohár. Kb. havonta, két havonta egyszer kisírom magam. A férjem morgós, káromkodós, hőbörgős típus. Egyikőnk sem akarja, hogy a fiú küzdjön a haragjával. Mindent megteszünk, hogy megtanulja helyén kezelni az érzéseit.

Az ehhez vezető út pedig a hiszti helyes kezelésén keresztül vezet. Azzal kezdődik, hogy a kicsi mennyire tud megbízni a szüleiben, majd pedig azzal folytatódik, hogy hogyan tanulja meg kezelni az érzéseit. Nem csak a pozitívakat, hanem a negatívakat is.

Sajnos sokan gondolják, hogy a hiszti rossz dolog, rosszalkodás, amit nem kell tudomásul venni. Mások azt gondolják, hogy ki kell nevetni, mert ha majd érzi a kicsi, hogy nevetséges, akkor abbahagyja.

Valójában pedig a hiszti nem más, mint ugyanaz a segítségkérés, amikor az egy hetes kicsi sír az anyukája után, mert éhes, fázik, stb. Tudom, hogy sokan azt is közömbösen kezelik persze. :)

A lényeg, amit mondani akarok, hogy ha hisztinek tűnő jelenséget tapasztalsz, akkor próbáld meg azonosítani az okát azonnal, még mielőtt helytelenül reagálnál. Az önvizsgálat szerintem az első lépés. Van olyan hiszti, ami nem is igazán hiszti.

Én többször elkövetem azt a hibát, hogy közlöm a fiúval, hogy indulunk. Ő pedig egy másodperc alatt az ajtóban terem. És ha olyankor közlöm, hogy "jó jó várj még megiszom a teát, megfésülködök, még be kell pakolni a táskába..." akkor nagyon csalódott. Ha ez még álmossággal is párosul, akkor bizony előfordul, hogy elgörbül a kis szája. De ez nem hiszti, még akkor sem, ha annak tűnik. És ilyenkor jön a "bosszú" a fiú részéről. Előhúzza a listát, amin rajta van minden rosszalkodás, amit anya nem szokott értékelni, és neki lát egytől egyig. A WC-kefe nyalogatási szándéktól egészen a szárítóborogatáson keresztül a cipőtalprágásig. És akkor ki a hibás?

................................................

Ha  hatalmas könnyekkel sír, akárhogy tombol is, az nem igazi hiszti. Az komoly segítségkérés, amit semmiképpen sem szabad ölelés nélkül hagyni.

Ha fáradt, álmos, mondd meg neki. Pl: "Már éhes vagy kicsim, tudom, látod, anya már csinálja az ebédet, de még meleg, gyerek fújjuk együtt." Jöhet a puszi, az ölelés, az ölbebújás.

Ha már unatkozik, sok az inger, kapcsold ki a tévét, zenét, hangos-játékot, hagyd abba az akármicsinálást, mondd meg neki, hogy szerinted mi a baj, és hogy megérted. És hozzon oda egy játékot, könyvet, fakanalat, bármit, és mutassa meg, hogyan kell vele játszani.

Amikor azonban vitatkozik, kiabál, "hőbörög", érvel és látod, hogy szinte küzd, hogy kijöjjön egy könnycsepp, esetleg sír is, de mégsem az az elkeseredett-segítsetek-Vuknak-a-kis-rókának sírás, akkor bizony komoly a helyzet.
Közöld vele, hogy nyugodtan fejezze ki az érzéseit. Nem szabad hagyni, hogy kárt tegyen magában vagy másban, taníts neki különféle megoldásokat arra, hogyan tudja levezetni a feszültséget. Ugráljatok féllábon akár vagy boxoljatok párnába. Esetleg kiabáljatok egy nagyon hosszú ááááááááá-t. Mondd meg azt is a kicsinek, hogy ha megnyugodott, akkor jöjjön oda bátran és öleljen meg. És akkor mondd el neki, hogy szereted, és magyarázd el neki, hogy mi volt a baj, mi bosszantotta fel, beszéljétek át, hogy mi történt.

Ebben az esetben magára is hagyhatod, de mindenképp mondd meg neki, hogy megérted, hogy dühös, és haragszik, ha megnyugodott, akkor itt leszel. Ne menj bele a vitába, ne érvelj. Csak nyugodt hangon közöld, hogy a hiszti nem megoldás, és nem ér el vele semmit. Fontos, hogy következes maradj, és ne engedj a kérésének, követelésének addig, amíg hisztizik. Teljesen mindegy, hogy mit akar. Az egyetlen, amit megkaphat az az ölelés, ha épp arra vágyna, bár ez egy tomboló dacoskodónál igen ritka. Ha megnyugodott, akkor ugyanúgy beszéljétek át, hogy mi történt. Mondd el, hogy neked nagyon rosszul esett, amit csinált. És béküljetek ki. Alakítsatok ki egy békülős szertartást. Akár lehet egy békülős mondókátok is. 

Ami a legfontosabb: A hiszti nem rosszalkodás! Akkor is kezelni kell, ha nyilvánosan történik. Akkor is, ha az áruház közepén vagytok, kezdjetek el ugrálni féllábon vagy hangosan kiabálni, úgyis kacagás lesz a vége és békesség. Láttam már olyat, hogy anyuka a földön húzta maga után a tombóló kislányát, és teljesen ignorálta azt, hogy a kicsinek baja van. Ez az egyik véglet. A másik, pedig, hogy anyuka úgy ugrál, ahogyan a kicsi fütyül. A kettő között kell megtalálni a helyes utat. Egy kisgyermeknek irányításra, útmutatásra van szüksége. Nem érett arra a feladatra, hogy ő mondja meg, hogyan élje a család a mindennapjait. Ha nincs mellette egy erős felnőtt, akkor elbizonytalanodik, még több felesleges stressz éri. Elveszíti a bizalmát nagyon hamar, ha azt látja, hogy nincsenek határok, ha hisztizni kezd. Gyengének látja ezáltal a szülőt, aki felett uralkodni lehet. De vajon boldog így a gyerek? Vajon boldog -e  a szülő?